Leonardo mester már hónapok óta festette az Utolsó vacsora képét a Santa Mária delle Grazie kolostor ebédlőtermében, de még mindig nem készült el a freskó. A házbeliek számára mindig talált valami magyarázatot a késésre, a legtöbbször azt, hogy nincs alkalmas modellje, akiről ennek vagy annak az apostolnak az alakját megfesthetné. Mennyi ideje is, hogy Jézust megfestette a hatalmas freskó közepén? Egy éve, két éve? Maga sem tudta már pontosan. Jól tudta, közelgő húsvéti ünnepekre a képnek készen kell lennie, a megbízatás és saját ígérete szerint. S most úgy érezte, a legnehezebb részhez érkezett.
- Hogyan fessem meg Júdást, az árulás és a gonoszság szimbólumát, akit a pokol fenekére taszított átkozott bűne, Mesterének elárulása. Hogyan fessem meg modell nélkül? – mondogatta hangosan, amikor azt kérdezgették, mikor fejezi be a festést.
- Talán valamelyik ördögfiókát felkérhetnéd, hogy üljön neked modellt – tréfálkozott Fra Bartolomeo, aki mindennap bekíváncsiskodott a terembe megnézni, hol tart a munka.
- Elhallgass, mert mindjárt téged festelek meg Júdásnak… - mondta bosszúsan Leonardo. – De várj csak, nem is olyan rossz ötlet ez az ördögfióka… Azt mondják, van a külvárosban egy, a „Hét ördöghöz” címzett mulató. Ott iszik a város söpredéke, alja. Hátha találunk ott egy szegény ördögöt…