Az életszentség útja a mindennapokban

Mindenszentek napján megünnepeljük az elmúlt korok valamennyi szentjét. A róluk való megemlékezés mellett, azonban az egyház folytonosan hangsúlyozza, hogy az életszentségre mindenki kivétel nélkül hivatott. Hogyan lehet szentté válni? Az alábbiakban előttünk jártak gondolatait idézzük.

„A laikusok azt gondolják, hogy az életszentség a folyamatos imádkozásban áll, a prédikálásban vagy a világtól való elvonulásban. A régmúlt idők papi vagy szerzetesi képe valóban ezt sugallja. Papok és szerzetesek úgy vélik, hogy az életszentség az aktív társadalmi és politikai cselekvésben áll és így versenyre akarnak kelni a világiakkal. A káosz világában élünk.

A világ nem fog megújulni, ha az emberek az életszentségben nem saját állapotbeli kötelességeik teljesítését látják. A munkás a munkahelyén, a katona a hadseregben válik szentté, a beteg a kórházban, a diák a tanulmányai által, a földműves a földet művelve, a pap saját szolgálata által, a hivatalnok pedig a hivatalában.

Minden plusznak gondolt lépés az életszentség útján olyan lépés, amellyel saját kötelességünk beteljesítéséből áldozunk fel.”

/François-Xavier Nguyễn Văn Thuận bíboros (1928-2002); halála után öt évvel kezdődött  el boldoggáavatási eljárása./

*

Melyik úton valósíthatjuk meg az életszentséget napjainkban?  A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint a keresztény életszentség a szeretet teljes megélésében rejlik. Az életszentség legfőbb útját Isten és a felebarát szeretetében jelöli meg (vö. Lumen gentium, 42.).

*

„Szeretni Istent annyit jelent, hogy megtesszük az Ő akaratát. És ezt minden ember, minden keresztény mindig teljesíteni tudja.
Úgy vélem, hogy Isten akaratának megtétele a szenttéválás modern útja. Nem kell kolostorba vonulni, nem szükségszerű, hogy Istennek szenteljük magunkat, vagy papok legyünk. Nem, elég megtenni, amit Isten akar tőlünk.
Na de mikor? Mindig.

Vajon tudjuk, mi Isten akarata? Hát, persze! Betartani parancsolatait, tenni állapotbeli kötelességeinket, hallgatni a lelkiismeretünk hangjára, ahol Isten szól hozzánk. És hogy ezt egyre tökéletesebben tegyük.

Így az édesanya is, akinek házimunkákat kell végeznie, a munkás is a műhelyben, vagy a futószalagnál, a beteg is a betegágyán, a gyermek is, az idősember is, a feladatokkal teli édesapa is, a rendőr, a művész, az útburkoló, a misszionárius, az író, a sportoló… mindenki, szentté válhat, mert mindenki megteheti Isten akaratát.

Az életszentségnek ez az útja, út a tömegek számára.
De ez akkor lesz eredményes, ha Isten akaratát a jelen pillanatban tesszük. A jelen számít, erre kell összpontosítani.”

„Vajon van-e Istennek egy olyan akarata, ami különösen kedves számára? Az evangélium felel erre, és beszél egy parancsolatról, amelyet  Jézus sajátjának és újnak nevez: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,12-13).

Nem mindig kéretik tőlünk, hogy meghaljunk egymásért, de megoszthatunk mindent egymással: aggodalmakat, örömeket fájdalmakat, szerény anyagi javainkat, kicsiny lelki kincseinket...”

/Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója (1920-2008)/

forrás: Magyar Kurír